HTML

Greenpolis a Facebook-on

Bejegyzések

Linkblog

facebook.com/greenpolisblog

Minden ami zöld.

„A vonat soha nem áll meg, a le –és felszállásnál kérjük vigyázzanak!”

2010.06.22. 13:48 polyak.zsuzsa

Egy kínai (mások szerint pontosabban taiwani) koncepció szerint nemsokára talán a fentihez hasonló figyelmeztetéseket hallhatunk a vonaton ülve.  Itthon is jellemző probléma/adottság, hogy a vonatok nagyon sok időt és energiát pazarolnak el, amikor minden állomáson megállnak, majd utána ismét utazási sebességre gyorsítanak. Ahogy Demjén Rózsi is már helyesen meglátta, "mikor elindul a vonat, a szívem majdnem megszakad". :)

A mai vonatok 200 km/órás sebességnél többet is elérhetnének, mégis átlagos sebességük közelebb van ennek a feléhez.

Ez a probléma nálunk persze egész más okra (is) visszavezethető, méghozzá a sínek „remek” állapotára – ennek hála az új szerelvények sem mehetnek olyan sebességgel, amelyre képesek lennének, így döcögünk Piliscsabára, döcögünk a Balatonra stb.

(Apropó, a hírekszerint július elejétől újra nyitnak számos lezárt szárnyvonalat, így ismét közlekedik vonat majd Székesfehérvár és Komárom, Zirc és Veszprém, Karcag és Tiszafüred, Lajosmizse és Kecskemét, illetve Pápa és Csorna között. Ha ezt MÁV (azaz az állam, azaz mi, adófizetők) különösebb extraráfordítás nélkül megoldja és ez segíti is a környék közlekedését, akkor hajrá. )

De visszatérve a nálunk (infrastrukturális szempontból) szerencsésebb országok problémájához, a fenti kérdésre megoldás született. Már évekkel ezelőtt felmerült az ötlet, hogy olyan vonatokra lenne szükség, amelyek nem állnak meg, így nem kell minden megállóban lelassítaniuk és felgyorsulniuk. Ezzel természetesen az a probléma, hogy az utasok fel -és leszállását meg kell oldani.

Mérnökök a megoldásra különleges „shuttlek” (sikló-szerű eszközök) használatát dolgozták ki, amelyek a megállóknál le -és felcsatlakoznának a vonatra, hagyva le –és felszállni az utasokat anélkül, hogy a vonat megállna. (Ezt mutatja be a lenti video, kínaiul haladó szinten tudók előnyben :) .

Bár a video-hír Kína Hubei tartományában élő Chen Jianjun-nak tulajdonítja a találmányt, más (taiwani) hírek szerint az ötlet 2007-ben született meg Peng Yu-lun-tól.

Akárhogy is, számomra rejtély, mennyire használható ez valójában a mindennapokban, de ha működőképes, akkor jelentős üzemanyag spórolható meg a módszerrel, és csak várhatjuk az elterjedését.

És íme a video:

6 komment

Katar zöld VB-t rendezne 2022-ben

2010.06.21. 16:54 polyak.zsuzsa

A drukkerek még Dél-Afrikára tekintenek, de az országok közti licit már megindult a 2022-es VB-re. Katar pedig szó szerint nem kispályázik a mezőnyben.

A többi között napenergiával működtetett stadionok és jelentős infrastrukturális fejlesztések terveivel nyújtotta be az Albert Speer & Partner GmbH által készített pályázatát a közép-keleti ország.

A hírek szerint ha Katar nyerné el a VB-rendezés jogát, három teljesen új zöld-stadiont építenének, kettőt pedig felújítanának. A kibővített stadionokat a VB után azonban gyorsan vissza lehetne állítani eredeti befogadóképességi szintjükre.

A napenergiával zajló működtetés mellett a hűtést is zöld-módon oldalnák meg az új stadionokban, a hőmérsékletet 27 C alatt tartanák üvegházhatású gázok kibocsátása nélkül.

A közlekedés terén is jelentős beruházásokra készülnek, így például új metróvonalat is terveznek, amelynek az átadását 2021-re ígéri a pályázati anyag.

1 komment

Parkvilágítás kutyapiszokból

2010.06.21. 10:23 polyak.zsuzsa

A „kutya végzi a dolgát” kifejezés nemsokára új értelmezést nyerhet.

Képzeljük csak el, mekkora konfliktusfaktor oldódna meg a városokban, ha a kutyák ezentúl hozzájárulnának az áramtermeléshez.

Nem, nem kutya-futópadokra kötött generátorokkal, hanem egyszerűen a hátrahagyott kutyapiszkon keresztül.

A kutyatartás (sok közül) ugyanis az egyik legmegosztóbb probléma a városlakók körében. Annak is legsarkalatosabb pontja a kutyagumi-téma. Ma még! De lehet, nemsokára beköszönt a „minél több, annál jobb” időszak.

Matthew Mazzotta tervező fejéből ugyanis kipattant az ötlet: lássuk el árammal a parkokat az ott dolgukat végző kutyák hathatós segítségével. A Park Spark Projekt keretében elindult ötlet lényege, hogy a kihelyezett szerkezet a bedobott kutyagumit metánná alakítja, a gázt a lámpaoszlopba pumpálja – és a parkban „lőn világosság”.

Az „organikus hulladék” felhasználásának ötlete persze nem új (ld. a többi között az Indiában 1994-ben útnak indult „feldolgozóüzem kiváló példáját), azonban Mazzotta egyszerű de nagyszerű ötlete valóban a mindennapjaink részévé válhat, szó szerint mindenki hozzátehet így valamit a tisztább, élhetőbb városért.

Ha hatalmas költségcsökkenést nem is eredményezne, szerintem pár hasonló bedobó itthon is remek hangulatjavító-akció lehetne a kutyások-kutyaellenesek közötti háborús helyzetben.

Szólj hozzá!

Németország zöldül a spórolástól

2010.06.20. 23:48 polyak.zsuzsa

Válság ide vagy oda, Németország töretlenül zöldül. Sőt, egyben megtakarít.

A bajorországi Fürstenfeldbruck önkormányzata és a város közműveit egy kézben kezelő szolgáltatóvállalat közös megbízásában energiaügyi és klímavédelmi megbízott dolgozik.

A posztot betöltő Benjamin Frank (a képen középen) feladata az energia-megtakarítás és a hatékonyságnövelés lehetőségeinek feltárása a városban.

Egyik első lépésként a megbízott elkészítette a település CO2-mérlegét, azaz megvizsgálta az energiafelhasználás és a CO2 kibocsátás mértékét minden területen.

Az eredmények alapján megállapították, mely területeken és mely célcsoportok körében van szükség aktívabb intézkedésekre és tájékoztatásra.

Mennyire jó lenne már, hogy végre a hazai települések (vezetői) is zöldszemet kapjanak, és mielőbb rájöjjenek: amíg a város zöldül, a büdzsé bővül (bocs, ezt a kínrímet nem lehetett kihagyni :).

Szólj hozzá!

Gigantikus önellátó luxustömb épül Vietnamban - kár, hogy csúnya

2010.06.19. 12:45 polyak.zsuzsa

A Ho Chi Minh városba tervezett 129 m magas, 37 emeletes épületegyüttes inkább hasonlít egy klasszikus amerikai tengerparti hullámvasútra, mintsem egy 21. századi, emberi léptékű lakó –és irodaházra, de hát ez a növekvő Távol-Kelet.

A 2012-ben átadásra kerülő tömbben irodákon és minden irányba remek kilátással rendelkező luxuslakáson túl boltok és egyéb közösségi terek is helyet kapnak. A DWP Architects által tervezett lakótelep-szerű épület személy szerint nekem nem tetszik, azonban az ‘Everrich 2 Apartments’ névre keresztelt tömbnek zöld-szempontból számos mintaértékű eleme van.

A tervezők szerint az épület „hullámzása” és egész kialakítása a természetes tájra emlékeztet, és lakni/dolgozni is hasonló érzés lesz benne.

Azért ezzel vitatkoznék, mennyire lesz majd természet-közeli érzet ebben a hullámzó mamutban felkelni, de persze ízlések és pofonok.

Energiafelhasználás szempontjából azonban remek épületre készülhetnek a leendő bérlők/lakók, a hatalmas zöld tetőteraszok, zöldtetők, természetes szellőző- és árnyékolórendszereknek köszönhetően szinte önfenntartó épületet ígérnek a tervezők.

A magyar zöld-tudatosságot ismerve bennem azért felmerült a kérdés, lesz-e kereslet Vietnamban egy ekkora léptékű öko-luxus-tömbre, de gondolom nem 19-re húztak lapot a beruházók.

Szólj hozzá!

A világ legszemetesebb szállodája Rómában – Helena Christensennek megfelel, sőt!

2010.06.18. 22:31 polyak.zsuzsa

Nem, nem egy lerobbant római szállodáról van szó, hanem egy tengerparti hulladékból felépített 5 szobás hotelről .

Igen, jó a tipp, a kezdeményezés egy kampány része, méghozzá a Corona „Save the Beach” kampányáé.

A helyszín szerintem a tengerpartok megóvásától eltekintve azért is jó választás, mert kevés olyan szemetes városban jártam Európában, mint Róma (amit persze egy jó ebéd/vacsora/reggeli/uzsonna után az ember meg is bocsát a városnak azonnal…).

A hulladék-hotelt Ha Schult német művész alkotta meg, 12 tonna szemétből. Ha sokat kukázunk a szobánk falában, találhatunk pl. halászhálót, gördeszkát, régi gumiabroncsot.

Állítólag a szobák meglehetősen puritánok, zuhanyzó nincs, csak öko-WC, de legalább igazi bútorok vannak bennük. Egy éjszakára az egyik szoba megfelelt Helena Christensennek is.

A modell ugyanis beszállt a kampányba, melynek fő üzenete: ha nem figyelünk oda, nemsokára valóban ilyen körülmények között találjuk magunkat a családi nyaralás során a parton.

A hotel június 7-ig állt Rómában, és európai körútra indul. A céljuk: minden évben megtisztítani egy európai strandot, partszakaszt.

jealousy

Szólj hozzá!

15 év alatt épült meg a világ legnagyobb fára épült villája

2010.06.18. 15:27 polyak.zsuzsa

Tegye fel a kezét, aki nem akart gyerekkorában fára épített kunyhót a kertben/telken/nagyszülőknél! Én akartam, de (eddig :) ) ez nem vált valóra.

Minden vágyakozónak most íme egy rekorder Crossville-ből (USA, Tennessee): a 10 emeletes, 930 nm-es fákra épült fa-ház, amelynek legnagyobb része újrafelhasznált, helyi garázsokból összeszedett anyagokból (+ mellékesen 12.000 dollárból) készült.

A méretek egyébként csak kb. adatok, mert a pontos nm számmal maga Horace Burgess helyi lelkész/tulaj/építő sincs tisztában.

A 3. emeleten helyet kapott egy kosárpálya is, a legfelső szint pedig a szerencsés lelkészfeleség ajándéka lett a 11. házassági évfordulóra: egy szerény 7. emeleti Penthouse.

Szólj hozzá!

Öko-Burger King nyílt Németországban

2010.06.18. 11:46 polyak.zsuzsa

Az „öko-BK” mint olyan szerintem már magában egy oximoron, de ha a kaják előállításának útjától/módjától és főleg a végterméktől eltekintünk (csak egy példa: több mint 1.5 milliárd folyamatosan „emésztő” szarvasmarha él a Földön, számuk 2050-re megduplázódik), a Waghäusel-ben megnyílt gyorsétterem követendő példa lehet a versenytársak számára.

A Burger Positive Steps nevű CSR programjának egyik eleme volt az étterem megnyitása. A németországi Burgerg King áram-igényének egyharmadát szél és napenergiából fedezi, ráadásul 45 százalékos csökkenést várnak az energiára fordított kiadások terén. A 720 napkollektor évente 53,500 kWh áramot termel évente, a míg a szélturbináktól 2500-at vár a cég.

Az épületben kívül belül LED-világítást alkalmaznak, ami 55 százalékos energia-megtakarítást jelent. Megújuló energiaforrásokat használnak fel vízmelegítésre is, amely a melegvíz-előállítás hagyományos módozatainál 50 százalékkal kevesebb energiát igényel.

További érdekes adat, hogy a CO2 kibocsátást éves szinten kb. 120 tonnával kevesebbre várják, ami persze annak fényében elenyésző, hogy felmérések szerint a húsfeldolgozás közel 20 százalékkal járul hozzá globális szinten a káros gázkibocsátáshoz (ez a közlekedésnél is magasabb arány).

És egy apró megjegyzés a végére: kutatók szerint a vegetáriánusok karbon-lábnyoma évente 1.5 tonna CO2-dal kevesebbre tehető, mint húsfogyasztóké.

Jó étvágyat :) !

Szólj hozzá!

Maya Pedal - Tippek a bringa alternatív használatára Guatemalaból

2010.06.17. 15:28 polyak.zsuzsa

Amíg tehát Ausztráliában a nyomtató patronból épült bringautat ünneplik, Guatemalában a kerékpár egészen más funkciót tölt be egyre több családnál. A National Geographic utazó blogja a jármű sokrétű és érdekes felhasználásról számolt be: a Massachusetts Institute of Technology által támogatott Maya Pedal műhely kézzel működtethető, olcsó gépeket készített régi kerékpárokból. A szerkezetek például alkalmazhatók mobil-kútként, kukorica cséplőként, kávébabot fejtenek, de smoothiet is készíthetünk velük. A mosógép és a generátor pedig már félúton jár a megvalósulás felé.

Mivel az ország jelentős részén problémát okoz az áramellátás, az újgenerációs "háztartásigépek” nagy segítséget jelentenek a helyi farmereknek, családoknak.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy mindeközben kímélik a környezetet.

Szólj hozzá!

Bringaút használt nyomtatópatronokból Ausztráliában

2010.06.17. 10:09 polyak.zsuzsa

Ma még egy kicsit Ausztráliában időzünk: a használt nyomtató patronokból készült bringaút mellett ugyanis nem mehetünk el (sajnos itthon még hasonlón sem, egyelőre...).

Az Ausztrál National Park Service nemrég átadta a West MacDonnell National Parkban vezető 17 km hosszú kerékpár utat, amelyhez a hagyományos bringautakhoz képest kevesebb, s nagyrészt újrhasznosított nyersanyagot - köztük üres nyomtató patronokat - használtak fel. Így nem csak olcsóbb volt a munka, de a végeredmény is tartósabb lesz.

Ezzel hosszútávon is sok pénzt takaríthat meg a nemzeti park. A 330 ezer dolláros építkezést a turizmust támogató állami csomagból fedezték.

Mint azt Karl Hampton, a parkokért és vadvilágért felelős miniszter elmondta, évente mintegy 120 ezer ember látogatja meg a West MacDonnell Nemzeti Parkot, ezzel a beruházással pedig nem csak egyedi élményben részesülhetnek, de a környezet megóvásáért is tesznek egyszerre.

Szerintem itthon a hagyományos mezei kerékpárúttal is kiegyeznénk, csak szaporodnának!

2 komment

2010-ben Darwin Ausztrália legzöldebb városa - Perth az utolsó

2010.06.16. 18:41 polyak.zsuzsa

A legurbanizáltabb ország legzöldebb városai – Ausztrália TOP 20

A 40 éve alapított Australian Conservation Foundation felállította a legfenntarthatóbban működő Ausztrál városok listáját. A szervezet célja a környezettudatos életmód népszerűsítése, oktatása, terjesztése az ausztrál lakosság körében, ez ügyben szorosan együttműködnek civil és kormányzati szervekkel. Nem véletlen, hogy Ausztrália az egyik legurbanizáltabb ország, hiszen a lakosság 80% a tengerpart közelében, városokban él.

A dobogós helyeken Darwin, Sunshine Coast, és Brisbane szerepelnek, s a legkevésbé zöld város címét Perth „nyerte el”. Canberra az 5., Sydney pedig a 12. helyezést érte el.

A sorrendet több szempont szerint állították össze, így figyelembe vették a természet állapotát jelző mutatókat (levegő/víz minőség, biodiverzitás, ökológiai lábnyom, zöld épületek), az életminőséget meghatározó mutatókat (pl. népsűrűség, foglalkoztatás, egészségügyi ellátás, közlekedés), továbbá oktatás, élelmiszer előállítás stb.

A kutatás készítői kiemelték: egyik város sem lehet elégedett, hiszen a 15 viszgált szempontból egyik település sem teljesített kiválóan, Darwin például nyolszor kevésbé működik fenntarthatóan, mint az „ideális város”.

Mint azt Don Henry (ACF) elmondta, az ausztrálok használják a legtöbb energiát és vizet a fejlett országok lakosai közül, és ők birtokolják a legtöbb autót is fejenként.

Európában egyébként a "legzöldebb város"címmel Koppenhága büszkélkedhet, a Siemens által 2009-ben összeállított European Green City Index második és harmadik helyét Stockholm és Oslo foglalja el. Budapest ezen a listán 17. helyet kapta.

Kíváncsiak lennénk egy Magyarországra vonatkozó felmérésre, de egy biztosító erősen PR-ízű „LegZöldebb Város” versenyén túl nem nagyon találtunk érdemi (mérhető adatokra támaszkodó) rangsorolást.

Ha valaki mégis tud ilyenről, ossza meg velünk!

Ja, és persze íme a teljes Ausztrál lista, innen:

  1. Darwin
  2. Sunshine Coast
  3. Brisbane
  4. Townsville
  5. Canberra-Queanbeyan
  6. Hobart
  7. Melbourne
  8. Gold Coast-Tweed
  9. Cairns
  10. Bendigo
  11. Toowoomba
  12. Sydney
  13. Launceston
  14. Adelaide (megosztott 14. hely)
  15. Ballarat (megosztott 14. hely)
  16. Albury-Wodonga
  17. Wollongong
  18. Newcastl
  19. Geelong
  20. Perth

Szólj hozzá!

Guruló farm, helyi piac, infoközpont és látványkonyha – egyben, Chicagóban

2010.06.16. 12:51 polyak.zsuzsa

Többfunkciós design-utánfutó segíti a helyi élelmiszerek és a lakosok egymásra találását Chicagóban

Praktikus, látványos és minden szereplőnek előnyös kezdeményezést hozott szó szerint (vászon)tető alá egy chicagoi alternatív designiskola, az Archeworks. Miután az iskola hallgatói helyi farmereknél, közösségi kertészetekben (itthon kevéssé elterjedt, ún. community gardens-ben) önkénteskedtek, a tapasztalatokból született ötletek sokasága egy többfunkciós utánfutó formájában egyesült.

Ahogyan arról a New York-i Architect's Newspaper is hírt adott, a Mobile Food Collective (MFD) névre keresztelt szerkezetben nem kevesebb dolog egyesül, mint egy farm (ill. az ahhoz szükséges eszközök), egy helyi termelők által működtetett piac, kiállítótér/infoközpont, és egy kitűnő látványkonyha.

Az idei Velencei Biennálén is látható közösségi utánfutóval a műhely célja lényegben a design és a helyi kezdeményezések, helyi közösségek összekapcsolása volt, ráadásul Chicago egyik kiválasztott városrésze kiváló terepnek is bizonyult a minta-projekt elindításához.

A városrészben számos olyan szabad földterület található – akár zsebkendőnyi méretű, akár focipálya nagyságú – amely alkalmas helyi élelmiszertermesztésre, paradicsompalántáktól kezdve a nagyobb helyigényű terményekig.

Az utánfutó járja a környéket, kínálja a helyben termesztett friss élelmiszereket. Emellett vetőmagot, a termesztéshez szükséges egyéb alap-eszközöket, s nem utolsósorában jó tanácsokat is nyújt az érdeklődőknek.

Arról nem is beszélve, hogy aki csupán jót, frisset, helyit és egészségeset akar enni, az is megtalálja számításait a guruló farm-piacnál.

Az ötlet nem rossz, a rendszeres hétvégi fagyiskocsi kolompolás helyett hasonló utánfutókat mi is szívesebben látnánk Budapest utcáin.

Szólj hozzá!

A szomszéd SUV-ja mindig zöldebb? – Kaliforniában már törvényesen közösködhetünk

2010.06.15. 22:06 polyak.zsuzsa

A te autód mennyit áll kihasználatlanul?

Bizonyára sokan emlékeznek még a téli BKV-sztrájkra, amikor a megbénult főváros lakóinak egy része anyázás/araszolás helyett felfedezte a megosztott autóhasználat csodáját. Kár, hogy ez a nagy összeborulás nem tartott sokáig, és a BKV-sztrájkkal együtt szép emlékké halványult. Nyilvánvalóan idegen a hazai viszonyokban ez a rendszer, hátmég a közös (vagy megosztott) autóhasználat gondolata.

Hogy is ne! Az én kocsim, az én váram. Mi, magyarok szeretünk birtokolni, szeretünk saját lakásban élni, saját autót vezetni (még ha e kettő törlesztőrészlete sokba is fáj havonta).

Pedig a megosztott autóhasználat nem új gondolat, ahogy a Jim Motavalli, a Driving Directions szerzője cikkében meg is jegyzi, Amerikától Európáig számos városban sok cég foglalkozik ezzel a szolgáltatással. Kaliforniában azonban mostantól törvény is segíti a rendszer továbblépését, amikor nem cégek, hanem barátok, szomszédok osztják meg egymással – jelképes összeg fejében – épp nem használt járműveiket.  Nemrégiben ugyanis a kaliforniai törvényhozás egyhangúlag elfogadta azt a demokrata javaslatot, amely garantálja a közös autóhasználatban „utazók” számára is a biztosításuk érvényességét.

Arra nincs adatom, hogy Magyarországon átlagosan mennyi időt malmozik garázsban/utcán parkolva a családi kincs, de a kaliforniai adatok szerint a kocsik legtöbbje az idő 95%-ban „stand by” üzemmódban várja gazdáját.

Ezek alapján gyanítom, hogy itthon ez az arány még magasabb lehet, növelve ezzel a parkolási tömeget. Arról nem is beszélve, hogy sokan azért ülnek 1-2 km-es távokra is kocsiba, mert „ha már ott áll a kapuban, miért ne”. Ezen a helyzeten akart Dave Jones (D-Sacramento) változtatni javaslatával, ami persze a kétségtelen siker ellenére sok kérdést vet fel, pl. a kocsik műszaki állapotát illetően. A talán nemsokára Budapestre is begyűrűző mintát a San Francisco-ban működő Spride Share adhatja meg, amely formális keretet ad a közös-autó bizniszbe kívánkozó tulajoknak. A honlapon be lehet regisztrálni a kocsinkat, és a többi már megy magától.

Hogy a program hogy fog működni, az a jövő zenéje. Mint azt Sunil Paul ötletgazda kifejtette, féléves pilot-program indul azonnal, ahogy Arnold ellátja kézjegyével az új törvényt. A kormányzó zöld-elkötelezettségét pedig nem kell senkinek bemutatni (vagy akinek igen, az legjobb, ha itt követi figyelemmel).

Budapesten szerintem még jó ideig nem kell dörzsölnünk a tenyerünket a szomszéd vadiúj SUV-ja láttán: a rendszer elterjedésének nem csak jogi/biztosítási kérdések szabnak ma még gátat, sokkal inkább a fejekben kell változásnak elindulnia.

Szólj hozzá!

Ajándékozz focipályát!

2010.06.14. 16:59 polyak.zsuzsa

Hazánk nem bővelkedik gondosan ápolt, színvonalas focipályákban, de a VB előtt tisztelgő Postcardennek hála most mindenki ajándékozhat egyet - üdvözlőlap formájában. Az már csak az ajándékozotton múlik, hogy angolgyepet nevel benne, vagy a II. kerületi hírhedt HSC-pálya tekint vissza a dobozból pár nap múlva.

A "doboz-pálya" ráadásul nem csak magokat, de egy ujjal "irányítható" labdát is tartalmaz, a PS3-nak ugyan nem lesz vetélytársa, de egy "boldog szülinapot!" sms-nél kreatívabb!

Jó fűnevelgetést és meccsnézést mindenkinek!

Szólj hozzá!

Víz Világnapja - A fenntartható víz- és tájgazdálkodás stratégiai fontosságú feladatunk

0001.12.05. 01:00 polyak.zsuzsa

Nem mehetünk el természetesen poszt nélkül a Víz Világnapja mellett, hiába is folyik ez a csapból is, ugye :)  - ez sajnos nem elég. Az a helyzet, hogy ilyenkor egyfajta "vizes valentin napként", mindenkinek egy percre eszébe jut, hogy "huha, este majd elzárom a vizet fogmosás közben", aztán ennyi. És jó esetben talán eszébe is jut az illetőnek. 

Alább a GREENFLOW független környezetpolitikai műhely jóvoltából egy jó kis összefoglalását olvashatjátok annak, hogyan is kéne kezelnünk fenntartható módon vizeinket és miként kéne megfelelő tájgazdálkodást folytatni, hogy a következő generációk se szenvedjenek hiányt tiszta ivóvízben. 

Szólj hozzá!

Mennyire zöld az iPad2? És mit tegyünk a régivel?

0001.12.05. 01:00 polyak.zsuzsa

...ne a kukába dobjuk, ha cserélni is akarjuk (tippek lentebb). Mert ugye aki nem a Marson tartózkodott az elmúlt 12 órában, annak biztosan nem új, hogy tegnap bemutatták a várva várt iPad2-t (KELL!). Amit ennyi idő alatt meglehet tudni róla, azt már többen leírták (akiknek mégis újat mondtam eddig, akkor itt és itt lehet bővebben olvasgatni), a beépített kamerára, stb-re így nem térnék ki, most inkább nézzük meg, hogy mennyire zöld az új kedvenc.

A legfontosabb: az új iPad annyit fogyott, hogy vékonyabb lett az iPhone4-nél is, 33%-al lett soványabb, a 10 colos képernyőhöz így 8,8 mm-es vastagság társul (korábban 13,4 mm). Ez zöld szempontból tehát mindenképpen előrelépés: jóval kevesebb anyag szükséges az előállításához, és ennyivel kevesebb anyagot kell majd újrahasznosítani, ha kis kedvencünk befejezi szolgálatait. S bár jóval gyorsabb lesz a nálunk március 25-től kapható kütyü, aksi szempontból is rendben van, hiszen az erőnövekedés ellenére ugyanúgy bír majd 10 órát (állítólag).

Ahogyan elődje, úgy természetesen az új iPad is arzén-, PVC-, higany- és BFR-mentes, és igen magas arányban újrahasznosítható. És el is érkeztünk egy fontos kérdéshez: mit tegyünk a "régi" (= alig egy éves) iPad-ünkkel, ha nem bírunk magunkkal és azonnal kell az új? Nos, találtam egy nagyon jó cikket, ami erre is választ ad.

1. Vissza a feladónak: Steve Jobs tárt karokkal várja a régi cuccost (nem csak az iPad-eket, de minden régi PC-t). Sőt, ha még nem teljesen halott, és tudnak is vele valamit kezdeni, Apple ajándék-kártyát is kaphatunk cserébe.

Szólj hozzá!

Szavazás - Te zölden nyaralsz?

0001.12.05. 01:00 polyak.zsuzsa

[polldaddy poll=3524264]

Szólj hozzá!

Szavazás - Te zölden nyaralsz?

0001.12.05. 01:00 polyak.zsuzsa

[polldaddy poll=3524264]

Szólj hozzá!

Új

0001.12.05. 01:00 polyak.zsuzsa

Szólj hozzá!

képek

0001.12.05. 01:00 polyak.zsuzsa

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása